TV-LINE: Új karakterek
A készítők nem tétlenkednek a szünet alatt sem, már futnak is a szereplőválogatások a negyedik évadra! Ráadásul nem is csak Elsa szerepére keresik a megfelelő színészt, hanem két másik Jégvarázs szereplőre: Anna és Kristoff megformálására is, tehát velük is egészen biztosan találkozni fogunk a folytatásban. A tv-line információi szerint Elsa megközelítőleg 9 epizódban fog szerepelni, a többiek pedig valamivel kevesebben.
A válogatás kiírásából több infót is megtudhatunk az új karakterekkel kapcsolatban:
-
Elsa: Huszas évei végén - harmincas évei elején járó szépség, aki régóta küzdött azzal, hogy kontrolálni tudja a fagyasztó képességét, a koronázásán mégis örök télbe taszította a szülővárosát. Végül rájött, hogy a kulcsa annak, hogy irányítani tudja az erejét a szeretet - a kötelék közte és húga, Anna között - ezért most tudatában van annak mekkora fenyegetést jelent, ha ismét elveszíti az irányítást...
-
Anna: Elsa valamivel fiatalabb huga: móka szerető, merészen optimista, aki gyakran keveri magát olyan helyzetekbe amikor az események irányítása kicsúszik a kezei közül, de a találékonyságának köszönhetően képes rá, hogy mégis győzedelmeskedjen. Mindennél többre becsüli a kapcsolatát a nővérével.
-
Kristoff: Jóképű és szívélyes, de az élete legnagyobb részét egyedül töltötte, ha nem számolod a rénszarvasát. Ezért néha mogorvának tűnő viselkedésével takargatja mély szeretetét Anna és Elsa iránt. Amikor először látjuk majd a sorozatban már alkalmazkodik az udvari élethez, beleértve azt is, hogy életében először alszik zárt ajtók mögött.
TV-LINE: Rumbelle infók
A tv-line ismét kérdésekre válaszolt, ahol ezúttal a frissen házasodott Zörgőfürge és Belle kapcsolatáról kérdezték őket. Jut nekik is egy kis boldogság végre?
Nem volt túlságosan kegyes a harmadik évad a Zörgőfürge&Belle rajongókkal, de talán a negyedik évadban van miért reménykedni... Igaz Zörgőfürgének továbbra is rejtegetnie kell a titkát arról, hogy a valódi tőr nála van és persze ne feledkezzünk meg a sejthetően bonyolult múltjáról sem Elsával... "Egy listányi dolgot kifőztünk már Zörgőfürgének és Belle-nek a folytatásra, de mielőtt ezekbe belekezdenénk, hagyjuk hogy kiélvezzék a nászútjukat!"- nyilatkozta szűk szavúan Adam Horowitz.
TV-LINE: Emma és Hook jövője
A tv-line ismét kérdésekre kereste a választ, ahol ezúttal arról kérdezték őket, hogy a finálé csókja után vajon hogy látja most Emma a kapcsolatukat.
Emma érzéseit ugyan csak az írók tudhatják, de az őt alakító Jennifer Morrison szerint ennek az új közelségnek közöttük van értelme. "Ha akkor mondjátok ezt nekem amikor indult a sorozat nem hittem volna el, de ő tényleg rokon lélek! Hasonló dolgokon mentek keresztül, mindketten túlélők és szó szerint a túlélésért harcolnak. Szintén közös bennük, hogy bármit bevállalnak azért, hogy védjék a szeretteiket és ezért néha nagyon rossz dolgokat is hajlandóak megtenni. De egyébként igazán jószívűek mindketten és sok mindenben önmagukat látják egymásban. De Emma látja még a lenyűgöző változást is a kalózban, hiszen ebben az évadban érte harcolt Hook, hogy önmaga legyen, hogy a lehető legerősebb verziója legyen önmagának. Ezzel hatalmas mennyiségű bizalmat kapott Emmától és ezért érzi most annyira sebezhetőnek magát vele. A saját életemből tudom ezt, hiszen nekem is erős reakcióm van azokra az emberekre, akik azt mondják "Légy önmagad, még akkor is ha közben néhány hibát követsz el!" Szóval ez egy jó kezdet egy kapcsolathoz. "
TV-LINE: Hogyan fog a Bubi beilleszkedni?
A tv-line ismét a rajongók kérdéseire kereste a választ, ahol ezúttal a Bubi beilleszkedéséről kérdezték őket:
"Még túl korai lenne tőlünk, hogy bármit is eláruljunk, de Michael egy remek színész és egy mókás módot találtunk ki arra, hogy beilleszkedjen a következő évadban! Új színt és hangulatot hoz majd a sorozatba. " - nyilatkozták az írók.
Annyit viszont biztosan tudunk, hogy a jelenlegi szereplők közül ha mással nem is, de Robin Hood-al kapcsolatban állt Will a múltban, mivel a Vidám fiúk közé tartozott. Akár ezen a szálon indulnak el, akár nem, a kettejük találkozása mindenképpen érdekesnek ígérkezik, hiszen az elválásuk sem éppen zökkenőmentesen alakult...
TV-LINE: Kérdések - válaszok
A tv-line ismét a rajongók kérdéseire kereste a választ, ahol ezúttal Emma és Regina jövőjéről kérdezték őket a 4. évaddal kapcsolatosan:
Ismét visszatér a feszültség Emma és Regina közé? Pedig annyira jó volt, hogy ebben az évadban fejlődőképesek voltak...
Jennifer Morrison is egyet ért veled abban, hogy szuper ötlet volt feltárni, hogyan tudja mindenki félretenni a nézeteltéréseket Henry érdekében, de ez majd most nyer értelmet, amikor ismét abba a helyzetbe kerülnek, hogy ellenfelek lesznek. "Emma egyértelműen azt kívánja Reginának, hogy boldog lehessen Robinnal és szándékosan sosem tett volna olyant, amivel árthat neki. De sosem hagyná, hogy valaki meghaljon olyan körülmények között, mint Marian. Tehát ez egyike azoknak a helyzeteknek, amikor a helyes dolgot cselekedni borzalmas következményekkel jár. A sorozatnak viszont jót tesz, hiszen eredetileg is úgy indultunk, hogy Emma és Regina konfliktusban volt egymással."
TV-LINE: Ginnifer Goodwin interjú
Talán tudnom kéne a választ, de még sosem kérdeztem tőled: melyik terhesség jött először, Mary Margaret-é vagy a sajátod?
Ginny: Ez egy olyan dolog amit sokszor megvitattunk az elmúlt másfél évben. A készítők tudták, hogy valamennyire tervben van egy Ginny Goodwin/Josh Dallas projekt és mi is tudtuk, hogy sokkal biztosabban be van tervezve egy Hófehérke/Charming baba, ezért reméltük, hogy meglesz az átfedés. Éppen ezért elejtettek az évad során néhány célzást, mi pedig tudtuk, hogy a karakterek ismét szülőkké akarnak válni, így ha sikerül a baba a való életben akkor sem lesz gond.
És bele is írták a terhességed, de tudtad, hogy Hófehérke nem lehet terhes dráma nélkül?
Ginny: Ezt az elejétől tudtuk. - nevet. - De nagyon aranyos volt az egész, pedig váratlanul jött és senki nem gondol ilyesmire amikor még messze van, de megtalálták a módot, hogy segítsenek nekem, hogy egy extrémül terhes nőként is forgathassak. Miután kiderült, hogy tényleg egy baba van odabent nem kérték hogy szirtekről ugráljak le vagy ilyesmi.
A következő epizódban Hófehérke a szülőszobában lesz, de Charmingnak és Hófehérkének lesz alkalma örülni a babának?
Ginny: Nem igazán, az nem lenne elég drámai. - nevet. - Folyamatosan a hátunk mögé kell nézni közben, hiszen tudjuk, hogy Zelena közelít hogy elvegye az újszülöttet és végrehajtsa az időutazó varázslatot.
Egyik olvasónk kérdezte, hogy miért nem Mary Margaret lakásában születik meg a baba, ami védővarázslat alatt áll?
Ginny: Ez egy nagyon jó kérdés, én is végig ezt kérdeztem.
Anélkül, hogy bármi fontosat is elárulnál, a bébi Charming nevének lesz jelentősége?
Ginny: Igen, a baba neve nagyon jelentős lesz. Nem csak amikor a szövegkönyvet olvastuk, de amikor a jelenetet forgattuk is teljesen elkapott a jelenet, annyira érzelmes. Egy kiváló lépés volt a névválasztás, és teljesen váratlan.
A cikk a bővebbenre kattintva folytatódik!
TV-LINE: Regina és Robin
A tv-line ismét kérdésekre kereste a választ, ahol ezúttal a Robin és Regina párosról érdeklődtek:
A 3x19-es részben láttuk az utolsó visszaemlékezést az elveszett 1 évről ebben az évadban? Mert elég hihetetlen, hogy egy kastélyban laktak egy évig és Regina mégsem fedezte fel Robin-on azt a bizonyos tetoválást... - Nina
Akár visszaemlékezésben - akár nem - a készítők ígérete szerint az évad további részében Regina és Robin kapcsolatát tesztelni fogják még és ezáltal mégjobban fel fogjuk tárni azt.
TV-LINE: Kérdések - válaszok
Ki az a lány a fotón amit kiadtak az évad utolsó részeihez?
< A Képet megtekinthetitek ismét ITT >
A lány a képen Matreya Scarrwener és valószínűleg Dorothy-t játsza, ha nem is feltétlen ezen a néven. A 3x20-as epizódban fog megjelenni és a City Talent Vancouver-i ügynökség oldala szerint Betsy szerepére választották be. De ez még nem jelent semmit, hiszen annak idején Robbie Kay-ről is csak annyit adtak ki, hogy egy elveszett fiú lesz, hogy ne derülljön ki idő előtt a szerepe. Matreya-t egyébként a The Killing/ Gyilkosság című krimi/dráma sorozat 4. évadában láthattátok ezelőtt.
Mi várható Emma/Hook és Regina/Robin fronton?
Emma egyenlőre nem úgy néz ki, mint aki annyira nagyon érdeklődik az iránt, hogy Hook megcsókolja, de látni fogjuk ahogy ez megváltozik. Az alakuló Regina/Robin románc útjában pedig egyedül Regina nővére, Zelena áll. Szóval a királynőnknek most egy hosszú távú udvarlóra van kilátása. Hogy végre eljusson idáig és kinyissa a szívét hatvanegynehány epizódba került, szóval az írók örülnek, hogy a közönség velük tartott ezen az úton.
Mi várható a Zörgőfürge/Belle párosnak?
A kapcsolatuknak rengeteg kihívással kellett szembenéznie, de mindezek ellenére Belle reménye nem törik meg és tovább harcol a szerelméért. Még több Belle jelenet érkezik az évad végéig, mint gondolnátok és ezek között van olyan is a készítők szerint ami a színésznő legjobb munkáinak egyike a sorozatban.
|